Régóta foglalkoztatott egy olyan szakmai cikksorozat létrehozásának gondolata, ami nem kizárólag a szakmának szól. Az igazán jó munkákhoz ugyanis nemcsak jól felkészült tetoválók szükségesek, hanem a vendégeknek is képben kell lenniük. Szakmánk fejlődését nagyban meghatározza a vendégek felkészültsége, mert például hiába tud egy tetováló fotorealisztikus stílusban kiemelkedő szinten alkotni, ha a vendég történetesen egy vonalrajzot kér tőle. Mielőtt például elindulnánk autót vagy okostelefont vásárolni, személyes igényeinktől és beállítottságunktól függően bizonyos mértékig előzetesen utánajárunk a dolognak, felkészülünk az adott témakörből, tájékozódunk: „ha vásárolok valamit, nem árt tisztában lennem azzal, hogy mit veszek” – mondogatjuk. Az autót és a telefont bizonyos idő elteltével ráadásul szükségszerűen lecseréljük, a tetoválásainkat nem, a minta, ami a testünkre kerül, egész életünkben rajtunk marad. Ebben a kérdésben elsősorban a tájékozottság fontos. Mielőtt benyit az ember egy stúdióba, jó, ha van némi előzetes fogalma, elképzelése arról, tulajdonképpen mi az a tetoválás, hogyan készül, kik készítik, milyen stílusok léteznek, honnan származnak azok, és egyáltalán hol lehet ilyen mintákra szert tenni? Sajnos szinte lehetetlen olyan hiteles forrásra bukkanni, ami átfogóan megmutatná, mi hol található, mi számít eredetinek, mi utánzat csupán, mi képvisel valódi értéket, és mit nevezhetünk hatásvadász másolatnak. Ezért általában csak az találja meg az igényeinek megfelelő tetoválást és tetoválót, aki hosszasan és kitartóan kutat utána. A közelmúltban több olyan kezdeményezéssel is találkoztam, ami erre próbál valamilyen megoldást kínálni, elképzelhető, hogy a jövőben ez működni is fog. (Ilyenek a BigTattooPlanet.com vagy a Tattoo Life Map applikáció).
Természetesen nincs két egyforma tetováló, ahogy két teljesen egyforma vendég sem létezik. Tegyük hozzá rögtön, hogy szerencsére! Ezért nagyon fontos a megrendelő részéről a személyes benyomás, tapasztalat az alkotó személyét illetően, nem csupán egy odavetett személytelen portfólió megtekintése. A választás leginkább ízlés és igény kérdése. Az igény határozza meg, hogy mennyi erőfeszítést lesz hajlandó megtenni a vendég azért az alkotásért, amit a bőrén szeretne viszontlátni. Itt nem feltétlenül a távolságra kell gondolnunk – ami adott esetben a megrendelő lakhelye és a tetováló munkahelye között adódhat – hanem például arra a változó hosszúságú időszakra is, amit a szakmában várólistának neveznek. Vannak olyan esetek, amikor érezhető, hogy a vendégnek nem nagyon számít a végeredmény, úgy van vele, mindegy, csak legyen valami felfirkálva a bőrére, vagy már biztosan tudja, mi lesz a minta, mindössze egy tetoválóra van szüksége ahhoz, hogy megvalósuljon. A kiválasztott tetováló személye azonban nem fontos számára, csak az, hogy minél gyorsabban és minél olcsóbban meglegyen a tetoválás. Akár olyan példát is felhozhatnánk, amikor a vendég kívánsága például egy orientális (keleti) stílusú és tartalmú tetoválás 1. kép, amelynek kinézetét még úgy ahogy le tudja másolni egy európai tetováló, de a mögöttes tartalom óriás kérdőjel marad. Így soha nem lesz eredeti, csak egy tartalom nélküli utánzat (tisztelet a kivételnek). Akinek valóban a tartalom a fontos, vagy elutazik Ázsiába tetováltatni, vagy olyan európai fesztiválokat keres fel, ahol megtalálhatja azt a bizonyos ázsiai vagy Ázsiában tanult művészt, aki birtokában van annak a tudásnak, amitől ő egy eredeti orientális tetoválás birtokosa lesz. Így is lehet! Ez egy szélsőséges példa ugyan, de a lényeget jól illusztrálja, ráadásul ugyanez elmondható számtalan más stílus esetében is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy itthon ne tetováltasson az ember! Sőt, azt javaslom a vendégeknek, ne menjenek máshova, mert mi magyarok szépen lassan Európa egyik legerősebb tetoválónemzetévé válunk. Mindössze azt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem mindegy mit, hol és kivel tetováltatunk. A „magyar tetoválás” ma már messze földön híres, köszönhetően elsősorban a külföldre járó és huzamosabb ideje külföldön élő és dolgozó profi magyar tetoválóknak, és természetesen a világhálónak. A szakmán belül pedig egyik tetováló húzza fel saját szintjére a másikat, ebből adódóan egyre magasabb lesz a színvonal. Ezzel csak arra kívánok rávilágítani, hogy nekünk, magyar tetoválóknak van saját látásmódunk, stílusunk, ami kifejezetten ránk jellemző, és ezt érdemes kihasználni!
Az elmúlt években egy szemléletváltás zajlott le a tetoválásban, ez többek között az innovációnak köszönhető (az eszközök és az anyagok fejlődésének, fejlesztésének), ugyanakkor a tetováló-látásmód fejlődésének is. Mások lettek a vendégek elvárásai, és a legtöbb tetováló is változott ebből a szempontból! Húsz éve teljesen más volt a szint, mint tíz évvel ezelőtt, és egészen más lett napjainkban. Az újszerű anyagok megjelenésével együtt jár a technika fejlődése is, ez eredményezte a tetováláson belüli gondolkodás-, látásmód változását, ami jelen pillanatban egy megállíthatatlan folyamatnak tűnik. Új stílusok alakulnak ki, naponta születnek mestermunkák, amelyek egyre feljebb tolják a lécet.
Bármilyen tetoválásról legyen szó, vannak dolgok, amelyekkel már az elején jobb tisztában lenni. Minden tetoválásnak megvannak a maga korlátai, határai. A legelső a bőrfelület, ahova kerül, annak mérete, formája és tisztasága. Nem szabad például különféle bőrelváltozásokra tetoválni (anyajegy, szemölcs stb.), tehát olyan felületet kell választani a testen, ami lehetőleg hibamentes. Vannak testrészek, melyekre eleve nem tetoválunk, mert soha nem lesz tökéletes (ilyen a tenyér, a talp, a bőrkeményedések stb.). A legnehezebb kérdés a bőrszín. Ugyanis minél sötétebb valakinek a bőre, annál kevésbé lesznek láthatóak a bőrbe ültetett finom árnyalatok 2. kép. A bőr bizonyos fokú sötétsége fölött teljesen elvész az árnyalatok egy jelentős része, illetve a színek átszíneződnek (a világosabb színek erősen bebarnulhatnak). Ezért egyes mintákat egyszerűen nem tudunk felhelyezni bizonyos bőrtónusnál sötétebb bőrre. Aki nagyon szeret napon lenni, és/vagy gyakran jár szoláriumba, semmiképpen ne varrasson összetettebb színes mintákat, mert csak fájdalom és pénzkidobás lesz az eredménye. Inkább egyszerűbb (minimálra hajazó, tribal jellegű), fekete vagy egyszínű ábrát javaslok ilyen esetekben. A minták tehát legszebben a hófehér bőrön mutatnak, mert a festékpigmentek a világos felületen láthatók a legjobban. Sokat lehet segíteni azzal is, ha a tetoválandó bőrfelületet megfelelően felkészíti a vendég. Értem ezalatt, hogy óvja a naptól, már hónapokkal a tetoválás megkezdése előtt elkerüli a szoláriumot, és folyamatosan testápolóval krémezi a bőrét (bizonyos esetekben speciális bőrhámlasztás is szükséges lehet – ezt kozmetikus végzi). Ez azokban az esetekben a legfontosabb, amikor a vendégnek száraz a bőre, vagy esetleges bőrkeményedés van a kiválasztott felületen, egy-két hónap alatt rendbe lehet hozni ezeket a nemkívánatos elváltozásokat krémezéssel. Arról nem is szólva, hogy a megfelelően ápolt bőrfelületen kevésbé fájdalmas a beavatkozás (jobban csúszik a törlőkendő az egészséges bőrön, ezáltal kevesebb az irritáció). A tetováló is sokkal jobban élvezi a munkáját, sőt jócskán megkönnyíthetjük neki azzal, hogy egy jól előkészített bőrfelületen dolgozhat.
A tetoválásoknak ugyanakkor megvannak a fizikai és technikai korlátai is. Ha túl kicsi a választott minta, annak vonalai egy idő után összemosódhatnak a bőrben, mert a pigmentek minimálisan elmozdulhatnak és keveredhetnek egymással. Nagy a valószínűsége annak, ha valaki egy 2–3 cm-es figurális mintát csináltat, hogy egyrészt szétesik, másrészről összefolyik, harmadszor akár már kis távolságból is csak egy pacának fog tűnni, ami nem túl esztétikus látvány. Ezért nem érdemes túl kicsi vagy túlzsúfolt apró dolgokból álló tetoválást készíttetni. Ha mégis ez a kívánság, a megfelelő felkészültség és tapasztalat elengedhetetlen a tetováló részéről ahhoz, hogy évek múltán is igazán szép maradjon a minta. Személy szerint én nem túl komplikált, átlátható, egyszerű és egyértelmű kompozíciók megvalósítására törekszem. A részletek kidolgozásának kérdésében ezzel szemben az a véleményem, hogy annál jobb, minél részletgazdagabb. Persze ennek a kérdésnek megítélésekor csak saját stílusomból, a realizmusból tudok kiindulni, más stílusokban ugyanis nem vagyok annyira jártas, hogy véleményt nyilváníthassak azokról.
Az sem mindegy, milyen pigmentméretű festéket vagy milyen tűt használunk. Ha ez nincs jól megválasztva, különféle elváltozások keletkezhetnek a bőrben, amilyen például a vonalak szétfolyása. Tipikus példa erre, amikor a tetováló valamilyen turbo vagy tribal feketével készíti a kontúrokat (ezek a festéktípusok kifejezetten színezésre alkalmasak, mert apró pigmentméretük miatt terülésre hajlamosak a bőrben) és ennek eredményeképpen a vonalak, a hajszálerek mentén megfolyhatnak. Ezt a hibát a festék hígításával, speciális kontúrfesték használatával, vagy a tetovált felületnek valamilyen másik festék által történő „megtámasztásával” tudjuk elkerülni (például amikor a fekete vonalat mindkét oldalról fehér színnel támasztjuk meg). A festékek színe is korlátozva van, mivel a bőr külső szövete, a felhám egyfajta bőrszíntől függő (egyénenként változó színezetű) hártyát képez, és ez takarja az irharétegbe ágyazott pigmenteket. Így a festékeknek más színük lesz a tubusban (kupakban), más, amikor frissen a bőrbe kerülnek (ilyenkor a bőrpír elszínezi őket), megint más, amikor még friss a tetoválás, de már eltűnt a bőrpír (ekkor a legintenzívebb a színhatás), és eltérő lesz, amikor le van gyógyulva a tetoválás és összeértek a színek (ez a végleges szín) 3. kép. Ezért, amikor valamilyen portfólió alapján választunk tetoválót, segítségünkre lehet, ha minél több legyógyult mintát látunk a fotók között. Ha a képek stílusa és minősége elnyeri a tetszésünket, tudhatjuk, hogy mi is valami hasonlóval távozhatunk.
Miután már nagyjából tisztában vagyunk a technikai korlátokkal, jöhet a legelső dolog, ami nagyban meghatározza a tervezést: maga a „téma”. Ez normális esetben teljesen a megrendelőtől függ. Vannak örökérvényű, elcsépelt, és különleges témák (a többi kategóriát nem is említeném). Nekünk tetoválóknak annál jobb, minél különlegesebb a felkérés, mert valami újat alkotni mindig érdekesebb feladat a sablonosnál. Ha megvan a téma, jöhet az ötletelés és a tervezés. A terv legfontosabb része maga az „ötlet”. Ebben mutatkozik meg leginkább a tetováló tehetsége vagy tehetségtelensége. Egy ötlettelen, de jól kidolgozott tetoválás jól felhelyezve a bőrre szép lehet ugyan, de unalmas hatást fog kelteni, mert azonnal érezzük, hogy nagyon sok hasonlót láttunk már sok más tetoválótól. Vagy egy másik eset, amikor a tetováló kap egy felkérést, és egy olyan ötletet használ fel hozzá, amit rajta kívül már több százan feldolgoztak. Ez szintén közhelyes mintát eredményez a kidolgozottságtól függetlenül. Tudom, most részben magam ellen írok, mert saját munkáim többségének realisztikus, figurális képi alapjai vannak, és ilyenkor tulajdonképpen egyszerű másolás a feladatom. Ezekben az esetekben a lezárásokkal, az áramlások felhasználásával, színekkel, a felületek arányainak megválasztásával, rajzosabb részletek hozzáadásával stb. lehet érdekesebbé tenni a felhasznált képet.
A mintát úgy érdemes kiválasztani, hogy először legyen eldöntve a felület maximális mérete (pl. felkar), ez meghatározza a formát (felkar esetében ez hosszúkás lesz). A hely pedig meghatározza a minta irányát és áramlási vonalait.
Az emberi test izmainak és szöveteinek áramlása, jó pár évvel ezelőtt, megváltoztatta a modern tetoválók gondolkodását, látásmódját. Ez egy olyan fajta ábrázolásmód, amitől úgy tűnik, mintha a tetoválás szerves része lenne az emberi testnek. Guy Aitchison „Reinventing The Tattoo” című kiadványa részletesen feltárja ezt a témát (4. kép), a 2009-ben megjelent bővített második kiadás még látványosabban, mint az első. Ezt az ábrázolásmódot szinte minden stílus képviselői egyaránt fel tudják használni.
Ha mindez megvan, akkor már tudjuk a befoglaló méretet, formát, áramlást és irányt. Ekkor vesszük elő a témánkat, és ehhez a formához, irányhoz és áramláshoz keresünk képet, képeket, vagy készítünk saját rajzot a felmerülő ötleteink alapján. A képeket vagy rajzokat a lehető legoptimálisabban helyezzük el a megadott felületen. Ha kell, tükrözzünk, kicsinyítsünk, nagyítsunk, torzítsunk, tegyünk hozzá vagy vegyünk el belőle egészen addig, míg tökéletesen passzol a felülethez és a témához. Ha például egy viszonylagosan nagy méretű portrét helyezünk fel egy alkarra vagy felkarra, azt fogjuk tapasztalni, hogy a portrénk kissé megnyúlik. Ezt a problémát könnyedén kiküszöbölhetjük, ha tervezéskor valamilyen számítógépes program segítségével 5–10%-kal horizontálisan széthúzzuk a képet, és csak ezután, ebben a széthúzott formában helyezzük fel a bőrre. Nagy segítséget jelenthetnek ehhez a különböző kreatív szoftverek, mint például a Corel Draw vagy a Photoshop. A rajztudást vagy a rajzolást természetesen nem helyettesíthetik ezek a programok, csak kiegészíteni tudják meglévő képességeinket.
Az irányra vonatkozik egy íratlan szabály, mely szerint, ha a test jobb vagy bal oldalára készül a tetoválás, mindig előre kell nézzen a minta, és a test álló, nyugalmi helyzetben kell legyen felrajzoláskor vagy indigózáskor. Ha az ábra esetében nem egyetlen figurális képről van szó, akkor a kompozíciót kell úgy elhelyezni, hogy az előre mutasson 5. kép. A mellkason, a háton az a szabály, hogy lehetőleg befelé (a test középvonala felé) nézzen, ez is kompozíciófüggő, mivel a szóban forgó testfelületek szimmetrikusak, így lehet szimmetrikusan kifelé vagy befelé forduló a „rajz”, ugyanakkor lehet teljesen szimmetrikus, optikailag szimmetrikus vagy aszimmetrikus is. Természetesen ezeket a szabályokat szándékosan át lehet hágni, ha a minta éppen úgy kívánja. Ezek az íratlan szabályok csupán iránymutatásként szolgálnak.
Remélem, tudtam segíteni az olvasóknak, hogy közelebbről megismerjék, megértsék szakmánkat, és kicsit jobban belelássanak a részletekbe. A következő lapszámban innen folytatjuk…
James