Tetoválóművészek sorozat – Miguel Bohingues

A spanyol művész stílusa – saját meglátása szerint – élethű, de mégsem teljesen valósághű. A képregények bűvöletében nevelkedő Miguel az iskolában gyakorlatilag minden órán szüntelenül rajzolt, aminek meg is lett az „eredménye”, hiszen a legtöbb tantárgyból éveken át csak bukdácsolt, ezzel párhuzamosan azonban kialakult sajátos, kontrasztos grafikai stílusa, és idővel elismert tetováló vált belőle. Miguel kitüntette magazinunkat egy exkluzív interjúval, ami nem mondható mindennapos szokásának!

Honnan származik jól csengő beceneved, az Angel?
Először is szeretném megköszönni nektek, hogy bemutatkozhatok magazinotokban. Remélem beszélgetésünkből kiderül, hogy vidám, őszinte interjúra törekedtem. Teljes nevem Miguel Ángel Bohigues… Spanyolországban általános szokás, hogy több nevet adnak az újszülötteknek. Talán egyszerűbb, ha nevemnek olasz megfelelőjét vizsgáljuk, ebben a formában Michelangelónak hívnának. Szóval az Angel nem valamiféle becenév, ez a második hivatalos nevem. Mivel sokat utazom, és az embereknek gyakran gondot okoz a nevem kiejtése, úgy döntöttem, hogy Miguel Bohigues-re rövidítem, így sokkal könnyebben érthető az idegenek számára is.

Mit jelöl stúdiód nevében a V betű?
Jó kérdés, ez az első alkalom, hogy egy újságíró rákérdez erre. Röviddel azután, hogy tetoválni kezdtem, egy átlagos napon betértem egy stúdióba, és megismerkedtem annak tulajdonosnőjével. Később ő lett a feleségem. Annak ellenére, hogy ebben a kezdeti időszakban még nem voltam kiemelkedően ügyes tetováló, ő mégis munkát ajánlott nekem. Gyanítom, hogy inkább a külső megjelenésem kelthette fel az érdeklődését, mintsem a tehetségem… A feleségemet Verónicának hívják, innen származik a V betű. V mint Veronika. Évek múltán látva, hogy egyre több a megrendelésünk, elhatároztuk, hogy létrehozunk egy másik stúdiót, a Valenciától és a helyi repülőtértől egyaránt 15 percre fekvő Aldaba nevű településen. Természetesen ezúttal is V Tattoo-nak neveztük el a szalont.

Nem kétlem, hogy a párodat elsőre tényleg a külsőd fogta meg, valószínűleg azonban művészileg is megláthatott benned valamit, hiszen nagyon érdekes alkotásokat készítesz. Általában satírozott felületekkel dolgozol, mégis aprólékosak, finom vonalúak a képeid. Hogyan alakult ki a stílusod?
Azt hiszem, a stílusom az évek múlásával önmagától fejlődött ilyen irányba. Azt kell, mondanom, hogy eleinte – amikor még kisgyerek voltam, mielőtt tetoválni kezdtem volna ­– sokat rajzoltam papírra mindenfélét, például képregényfigurákat, képregényekből kölcsönvett jeleneteket. Elbűvölő volt eljátszani például Jim Lee de Marvel stílusával, ugyanakkor a maga egyszerűségével az erős kontrasztokat használó manga stílus is elbűvölt. Úgy vélem, az évek során az emberi bőrön is sikerült létrehoznom azt a bizonyos stílust, amit már kisgyerekként megálmodtam magamnak. Próbáltam élethű képeket készíteni, persze már akkor sok ismert tetoválóművész volt, akik hasonló stílusban dolgoztak. Azt hiszem, amikor ezt felismertem akkor érkezett el annak az ideje, hogy átalakítsam a képregények stílusán, és a valósághű ábrázoláson alapuló munkáimat, hogy még inkább olyasmit alkossak, ami csakis rám jellemző. Olyasvalamit, ami egyszerre élethű, de mégsem teljesen valósághű.

Ezt nagyon találóan fogalmaztad meg! Egyébként kiválóan ábrázolod a fényt a képeiden. Egyes felületeid, mintha egyenesen ragyognának. Mi ennek a titka?
Az igazság az, hogy néhány évvel ezelőtt még szerettem kitölteni a teljes bőrfelületet, amire az adott mintát készítettem, ilyenkor úgy éreztem, valami valóságosat alkotok. A probléma akkor vált láthatóvá, amikor a tetoválást viselő személy 3 méternyire eltávolodott tőlem. Ránéztem a tetoválására és gyakorlatilag semmi nem volt kivehető a mintából. Azért, hogy a tetoválások minőségét az évek múlása minél kevésbé kezdje ki, az ezerféle különböző szerkezeten és sötét színeken túl, a bőrrajznak kontrasztosnak is kell lennie. Hogy miért? Hát azért, hogy amikor az emberek messziről nézik, azt mondhassák: „Ez igen, nagyon szép tetoválás, ráadásul jól mutat a bőrön.”
Alapvető szempont, ha valami esztétikusat szeretnél viselni, hogy a tetoválásodnak bizonyos módon “lélegzethez kell jutnia”. Ha csupán a legjobb barátaidnak akarod megmutatni, bátran mondhatod a tetoválódnak, hogy az egész területet árnyékolja be, majd készítsen egy jó fotót, amit meg lehet osztani az Instagramon.

Hol tanultad a szakmát, részt vettél valaha bármilyen művészeti képzésen?
Az iskolában rajzot tanultam. Miközben az összes diák értette a matematikát, tudta a történelmet, én minden órán végig csak rajzoltam. Nem szerettem tanulni, és az egyetlen kiutat a tanárok kérdései elől a rajz biztosította számomra… Általában papírra rajzoltam, de ha nem volt kéznél, akár az asztallapra is. Végül a sok rajzolásnak az lett az eredménye, hogy állandóan megbuktam. Itt Spanyolországban azok a gyerekek, akik nem tanulnak, egész nyáron otthon ülnek, nem napozhatnak, nem mehetnek ki a tengerpartra, be vannak zárva a négy fal közé, és tanulnak, hogy szeptemberre pótolják a lemaradást. Talán emiatt lettem ennyire fehér bőrű…
Persze ma már teljesen másképp látom a dolgokat, nem gondolom helyesnek, ha a gyerekek nem tanulnak! A mi munkánknak is egyik alapvető része az oktatás, és az általános műveltség is szükséges, ha például egy másik országba akarunk eljutni dolgozni vagy csupán azért, hogy megmutassuk művészetünket. Más esetekben órákon keresztül a kezeid alatt fekszik egy vendég, ilyenkor sem árt ha tudsz beszélgetni vele bizonyos dolgokról. Ezáltal megtörik a hallgatás csendje közöttetek, elindul a kommunikáció, azon kívül, hogy egy jó tetoválással gazdagodik az illető, egy kellemes élményt is szerezhet magának.

Ha már a vendégkőnél tartunk, a mediterrán éghajlat és a sötétebb bőrszín kapcsán milyen további szakmai ismeretekre lehet szüksége egy magadfajta déli tetoválómesternek?
Az igazság az, hogy a nyári hónapok borzasztóak felénk. Mindenki leég a napon, és az emberek gyakran irritált bőrrel érkeznek tetováltatni. Spanyolországban nagyon kedveltek a strandok, a tengerparti fürdőhelyek, sokan figyelmen kívül hagyják, hogy mielőtt tetováltatni mennek, tilos napozniuk. Stúdiónkban a vendégek hosszú várólista alapján kerülnek sorra, hozzánk általában hidratált bőrrel érkeznek már csak a várakozási időből kifolyólag is. Köszönöm azoknak, akik ezzel megkönnyítik a munkámat, a többieket pedig emlékeztetném arra, hogy sokkal jobb minőségűek lesznek megrendelt tetoválásaik, ha a követendő szabályokról megfelelően tájékozódnak a munka megkezdése előtt!

Mi magyarok általában három közhelyet kötünk a spanyol emberekhez: a focit, a vad táncritmusokat és a katolikus vallás meghatározó szerepét. Ezt a jellemzést megfelelőnek tartod?
Az igazság az, hogy a labdarúgás sajnos valóban az ország rögeszméjévé vált az utóbbi években. Korábban a televízió inkább a gazdaság állásáról, a háborúkról vagy a világ más eseményeiről adott hírt, mostanában már kizárólag Christiano Ronaldo legújabb sportkocsijáról hallhatunk, vagy arról, hogy Messi tegnap valóban részeg volt-e. Hihetetlen, hogy a foci körül egy teljesen önálló „pletykasajtó”, egy bulvárvilág alakulhatott ki, ami a TV-műsorok mindegyik szegmensét átszövi. Ennek következtében úgy tűnhet, hogy országunk népe nem is aggódik a válság, a munkanélküliség, vagy a munkahelyek nyilvánvaló hiánya miatt.
Ami a táncot illeti sokunkat lenyűgöznek a diszkók, a modern szórakozóhelyek.
Kiváló földrajzi adottságainknak és kellemes klímánknak köszönhetően az országban sok különböző helyről megszemlélhetjük a napfelkeltét, miközben barátainkkal vagy éppen szerelmünkkel iszogatunk. Igen, ebből a szempontból engem is elvarázsol a hazám. Amikor hétvégenként elmegyek bulizni, és velem együtt érezhetően szinte mindenki más is megfeledkezik az összes problémájáról, az nagyszerű érzés.
A katolikus vallás kapcsán elmondható, hogy igenis létezik annak bigottabb formája hazánkban, de inkább csak Spanyolország bizonyos régióiban, főként a déli országrészben, Andalúzia területén. Valóban sok katolikus hívő él nálunk, de az országra jellemző vallásosság nem olyan erőteljes, mint ahogy azt bizonyos amerikai filmek hangsúlyozzák. Valenciában, ahol én élek a fiatalok például már nem igazán nevezhetők hívő keresztényeknek, csak igen kis százalékuk jár templomba. Úgy tűnik a fiatalok körében a templomokat az utóbbi évtizedekben inkább a szórakozóhelyek és a diszkók váltották fel.
A filmek általában a legtöbb ország viszonylatában azokat a momentumokat ragadják ki és nagyítják fel, amelyek valamilyen szempontból érdekesek és könnyedén eladhatók a moziba látogató közönségnek. Ez olyasmi, mintha kijelentenénk, hogy Olaszországban kizárólag pizzát esznek az emberek, vagy tuti biztosra veheted ha ellátogatsz Vegasba, hogy másnap teljesen leégve, egyetlen fillér nélkül, halálos másnapossággal ébredsz. Nyilván egyik állítás sem teljesen igaz.

Érdekes ezeket egy spanyol ember szájából hallani. Hogy érzed, akár a fent említett, akár más ősi spanyol hagyományok megjelennek a helyi tetoválásokon?
Nos, az az igazság, hogy ugyanúgy, ahogy szinte mindenhol a világon, mi is az amerikai divatot követjük. Néhány éve a folyondárok és a törzsi motívumok voltak előtérben, azután megjelentek a csillagok, majd a keleti írásjelek, és a tündenevek. Sokan ezekről váltottak a chicano-ábrákra (chicano – USA-ban született mexikói). Mostanság tulajdonképpen bármi mehet, minden elfogadott, az emberek újabban mindenfélét tetováltatnak. Spanyolországban évente változnak a divatos ábrák. A színes motívumok például sokáig közkedveltek voltak, majd egy időre eltűntek, de most megint visszatértek. Remélem, hogy jelenlegi stílusom sokáig fennmarad, de ha mégsem, akkor útközben új dolgokat kell kitalálnom.

Jelenleg milyen stílusú ábrákat készítesz szívesen?
Számomra magával ragadó a fekete-fehér szürrealizmus. Lenyűgöz a képi világa. Bár igaz például, hogy szeretek arcokat készíteni, mégis kerülöm a portrékat, mivel azok bármelyik tetováló identitását jelképezhetik.
Mindig annak az egy ábrának a tökéletes elkészítésére törekszem, amit az adott vendégem kér tőlem.
Korábban soha nem történt meg velem az, ami manapság szinte mindennapos: nehéz elérni, hogy a vendégeim lenyűgözve érezzék magukat azoktól a rajzoktól, amiket készítek nekik. Ennek oka egyértelműen a közösségi média ilyen mértékű elterjedésében keresendő, az olyan oldalak népszerűségében, mint például az Instagram. Ezek a fórumok egyrészről segítenek abban, hogy mi tetoválok jobban megismerjük egymás munkásságát, ugyanakkor valahányszor új klienseket fogadok, hosszasan el kell beszélgetnem velük 15 kedvenc tetoválójuk stílusáról. Tájékozottságuk ezen a téren kétségtelenül a közösségi média népszerűségéből fakad, és ez tetoválóként nem igazán könnyíti meg a munkámat.
Itt az ideje, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, mert aki nem tud megújulni, sporthasonlattal élve, könnyedén a pálya szélén találhatja magát, a partvonalon túlra szorulva, ahova az öregfiúkat száműzik. Alkotóművészként mindig valami újat kell kigondolnunk, ha szeretnénk, hogy olyan interjúk készüljenek velünk, mint például a mostani.

Ebbe még nem is gondoltam bele, nagy lehet a nyomás a mestereken! Mire készülsz mostanában, mik a közeljövő tervei?
Tetoválóként terveim között elsősorban munkáim minőségének tökéletesítése szerepel. Félre kívánom tenni a megszokottat, csakis a legjobbat akarom nyújtani.
Illetve, míg nem lesz olyan testem, amilyen Bruce Lee-nek volt fénykorában, edzeni fogok, akár egy megszállott.
Ugyanakkor világot szeretnék látni, de ami még ennél is fontosabb, a boldogságot keresem. Azt vallom, lehetsz a világ legjobb tetoválója, annyi pénzt kereshetsz, ami egész hátralévő életedre elég, vagy akár a legdrágább kocsikkal flangálhatsz, ha közben nem vagy boldog, mit sem ér az egész.
Szeretném megjegyezni, hogy hosszú ideje nem válaszoltam interjúkérdésekre, most mégis örülök, hogy létrejött ez a beszélgetés, így legalább látom, hogy tizenegy év után sem rozsdásodtam még be a válaszok tekintetében.

Burány Judit