Peleskey Bence igazi világutazónak számít, gyermekkorának egy részét szüleivel Afrikában töltötte, akik orvosként dolgoztak a fekete kontinensen. Miután az ottani zavaros politikai helyzet következtében a család hazatért Magyarországra, Bence leérettségizett, majd önállóan ismét nyakába vette a világot, élt Új-Zélandon, Angliában, Franciaországban (Párizsban), Írországban, Panamában, Guatemalában, Máltán és az USA-ban is. Mindeközben a tanulást sem hanyagolta el – amit mai napik kedvenc elfoglaltságának tart – beiratkozott az Üzleti Főiskolára és sikerrel abszolválta az egyetemi éveket.
Hogyan kerültél kapcsolata a modellszakmával?
Egész egyszerűen odajött hozzám egy idegen az utcán és megkérdezte, van-e valamilyen közöm a divat világához? Addig a pillanatig nem volt, de szó szót követett, és rávett egy próbafotózásra. Korábban egyáltalán nem szerettem, ha fotóznak, azóta viszont eltelt három év és úgy érzem, behoztam a lemaradást…
Korábban nem is gondoltál arra, hogy hasonló szakmát válassz?
Nem mondom, hogy fiatalon nem jutott eszembe, hogy meg kellene próbálkoznom vele, de viszonylag korán szárnyaimat szegték, a negatív véleményekkel. Kellő önbizalom hiányában akkor még sikerült is. De nem bánom, minden úgy tökéletes, ahogy történt. Én hiszek az eleve elrendeltség létezésében…
Modellként van valamilyen sajátos megjelenési vagy öltözködési stílusod, ami a névjegyednek számít? Követsz valamilyen irányzatot?
Érdekes kérdés, amennyire visszaemlékszem nálam nem voltak poszterek a szobám falain, soha sem rajongtam senkiért, nem voltak kimondott példaképeim. Én mindig saját magam akartam lenni, se több, se kevesebb. Ugyanez igaz a fotózásokra is. Nem szeretek másolni, meglévő dolgokat utánozni. Fotósommal együtt szeretünk új dolgokat kitalálni, mert azt vallom, igenis léteznek új dolgok a nap alatt, csak meg kell tenni azt a bizonyos sokat emlegetett első lépést…
Mi a helyzet a szakálladdal? Nagyon divatos arcszőrzetnek számít manapság.
Nálam ez nem divat, igazából mindig szerettem volna szakállat magamnak. De apám arcát figyelve, sokáig azt gondoltam, hogy sűrű, tömött szakállam soha nem lesz. Néhány éve, úgymond a karrierem kezdetén egyik kedves fodrász barátom megkért, hogy növesszem meg a szakállam egy projekthez. A versenyt megnyertük és a szakáll megmaradt. Immár négy éve, hogy nem érte napfény az arcbőrömet. Szerencsém van vele, mert semmi különleges bánásmódot nem igényel, reggelente gyorsan megmosom és két perc alatt beszárítom.
Hogyan tartod ilyen jó fizikai formában magad?
Sok munka van abban, hogy a fotókon látható formát tartsam, sőt amennyiben lehetséges még fejlődjek is. Ez csak rengeteg edzéssel, aerobbal és cardióval érhető el. No és persze szigorú diétával, ami kétségtelenül az egyik legnehezebb része ennek a projektnek. Ezt fejben kell eldönteni, viszont ha kellőképpen elszánt az ember, akkor nincs az a pizzaszelet, vagy ínycsiklandozó házi koszt ami megingathatná kitűzött céljai elérésében.
Vannak árnyoldalai is a fotózásokkal kapcsolatos modellmunkának?
Hála istennek eddig nemigazán tapasztaltam semmi rosszat, de ez talán annak is köszönhető, hogy már felnőtt fejjel vágtam bele ebbe a dologba. Én csak pozitív tapasztalatokat gyűjtöttem ebben a szakmában, számos tehetséges és kiváló embert ismertem meg a kollégáim személyében. A legnagyobb plusz talán az, hogy magam oszthatom be az időmet, és nem kell korán kelnem, ha valamilyen kivételes okból, nem feltétlenül muszáj.
Mi a helyzet a tetoválásaiddal, milyen indíttatásból kerültek rád a testeden látható minták?
Engem már nagyon fiatalon vonzott a tetováltatás gondolata. Először annyira fiatalon szántam rá magam, hogy még szülői engedély kellett ahhoz, hogy varrassak, amit természetesen annak rendje és módja szerint alá is hamisítottam. A tetoválás mindig érdekelt, de soha nem trendeket akartam követni, a kezdetektől valami olyasmit szerettem volna magamon látni, aminek jelentése van számomra. Minden mintám hordoz valamilyen mondanivalót, így mindegyik fontos számomra.
Tetoválásfüggő lettél?
Nagy valószínűséggel igen…ráadásul a diéta miatt számomra még fájdalmasabb is a történet, mint másoknak, így nem túl örömteli az esemény amikor tetováltatni indulok. Ennek ellenére valamilyen megmagyarázhatatlan okból mégis mindig újra és újra abban a bizonyos tetoválószékben kötök ki. Akinek a bőrét valaha érintette már tetoválótű, az feltehetően nagyon is tudja, miről beszélek…
Mi a véleményed arról, hogy főleg az alternatív modellvilágban sokan csak karrierük előmozdításának érdekében varratnak?
Én is tapasztalom, hogy manapság olyan versenyhelyzet alakult ki főleg az onlinemarketinggel kapcsolatos önértékesítés világában, hogy a szereplők szinte bármire képesek a siker érdekében. Ezért egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy egyes modellek csupán azért tetováltatnak, hogy sikeresebbek legyenek. Lelkük rajta, de szerintem ha valami erőltetett az messziről szembeötlő még az avatatlan szem számára is, és így nem váltja majd be a hozzá fűzött reményeket.
Úgy tapasztalom, hogy napjainkban valódi reneszánszát éli a tetoválás. Egyértelmű, hogy sokan divatból közelítenek ehhez az egészhez, igazán szép munkákkal azonban csak a “legelvetemültebb” hardcore arcok rendelkeznek, mindig lesz egy élesen kirajzolódó határ a divat és a tetoválás szerelmesei között.
Szereted ha idegenek megcsodálják az utcán a tetoválásaidat?
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem. Megítélésem szerint mindenki, aki a bőrébe vésve hordoz valamilyen rajzot, szeretné kicsit a világnak is megmutatni műalkotását. Én se vagyok kivétel ez alól, sőt… Jólesnek a bókok, elsősorban mivel ezek hatással vannak a munkámra is. Olyan ez mint egy lakmuszpapír, megmutatja, hogy jó-e az irány amerre haladok..
Milyen ruhadarabok nem hiányozhatnak egy igazi férfi ruhatárából?
Régen az “igazi férfit” három dolog különböztette meg a többiektől: az órája, a kése és a cipője. Nem kifejezetten vagyok az erőszak híve, így nem tudok példaértékű késgyűjteményt felmutatni, illetve óra fronton sem igazán engedhetem meg magamnak azt, amit igazán szeretnék (így inkább nem hordok órákat), de a cipők terén… Nos valahol a lelkem mélyén lehet, hogy nő vagyok… Megsaccolni sem tudom, vajon hány pár cipő tartozik jelenleg a kollekciómhoz.
Milyen tanácsaid vannak a kezdő férfimodellek számára?
A legnagyobb probléma talán az, hogy lassan telítődik a piac. A technika fejlődése katalizátorként hat erre a jelenségre. Az emberek felismerték, hogy a közösségi média nagyon erős és hatékony önérvényesítő fegyverré válhat szakavatott kezekben. Ezáltal egyre többen és többen vagyunk ebben a szakmában. A lényeg a kitartás és ha már letettük a voksunkat valami mellett, foggal-körömmel harcoljunk azért… Persze vállalható tisztességes módszerekkel…
Öt dolog, ami nélkül képtelen lennél élni…
1. Kávé 2. Séta 3. Zene 4. A baltám… 5. Diákcsemege.
Valami, amit az emberek nem tudnak rólad?
Szakáll nélkül 20 évesnek sem nézek ki…
Te mit kérdeznél magadtól egy interjú során?
“Kedves Bence, tudod már mire költöd a rekordméretű lottónyereményed?”
Végül, kíváncsi lennék, hogy került a fotókon a kis kutya a kezedbe? Kinek az ötlete volt, illetve mi lett a kutya sorsa a későbbiekben?
Archibald az egyik jó barátom kutyusa és én vagyok a tiszteletbeli keresztapja… A barátommal közösen találtuk ki, hogy mi lenne, ha megörökítenénk azt a folyamatot ahogy a kutya felcseperedik. Ráadasul az egyik nagy közösségi oldalon igen nagy sikere volt a “side-projektünknek”, úgyhogy ezen felbuzdulva Archie saját profilt kapott, amit „apukájával” közösen menedzselnek. Raadasul Archie a kedvenc kutyafajtám egyik impozáns példánya, egy pitbull ezert még közelebb áll a szívemhez.
Fotó: diffiKult (www.facebook.com/diffikultphoto)
Bánfalvi Ákos